Nyílt titok, hogy az autópiac válságba került. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az eladott új és használt autók száma az utóbbi egy-két évben drasztikusan lecsökkent. Ugyanakkor a leleményesebb autókereskedések rájöttek arra, hogy az addig bevált hirdetési módszerek már nem, vagy csak részben alkalmazhatóak.
Ugyan eddig is sok kereskedés hirdetett különböző autós apróhirdető oldalakon, de egyre többen ébrednek rá arra, hogy az egy-két honlapra feltöltött járműhirdetések már sok esetben nem elegendőek. Emellett a nagyobb autókkal foglalkozó honlapok továbbra is tartják a díjszabásaikat, ami a válság során nem a legkedvezőbb a kereskedések számára az ebből fakadó többletköltésg miatt. Éppen ezért sok autókereskedés elkezdett tapogatózni a kisebb, ugyanakkor ettől függetlenül megfelelő hirdetési felületet nyújtó honlapok iránt, ahol közel hasonló hatékonysággal, ugyanakkor olcsóbban tudják meghirdetni eladó járműveiket, mint a nagy és közismert oldalakon. Ezen hirdetőoldalakra álljon itt pár példa, a teljesség igénye nélkül:
- tutiauto.hu - általános autós hirdetőoldal, elfogadható árakkal.
- aprohirdetes.biz eladó autó kategóriája - alacsony árak, többféle hirdetési lehetőség, az autók mellett más járművek hirdetéseivel is
- eladohasznaltauto.hu - szintén autós apróhirdető oldal, .
